Kunovics Katinka neve sokaknak a Romanticból ismerős, de a pop slágerek mellett komoly jazz tudással is rendelkezik, hiszen a roma zenei tradícióból hozott ösztönösséget kemény tanulással egészítette ki: a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyulától, Szakcsi Lakatos Bélától és Borlai Gergőtől tanult, jazzfesztiválokon állt színpadra Erdélytől Franciaországig.
A Romantic után Katinka hajókon, luxusszállodákban énekelt és zongorázott – a világ másik felén is bizonyítva kiváló tehetségét. Most pedig hétvégente a Duna Garden képzeletbeli színpadán szórakoztatja vendégeinket: péntek esténként, valamint a szombati és vasárnapi ebéd mellé csendülnek fel kiváló dalai.
Gyertek el hozzánk és az isteni fogások mellé hallgassátok meg Katinka kiváló énekhangját!



